A mecseki láthatatlanok
2003.10.30. 00:00:00
Bank Barbara

1956. november 3-án az éjjeli órákban három ember, Dicső László - a Baranya megyei Munkások Nemzeti Tanácsa elnökségének a tagja -, egy bányász és egy orosz tanár, egy gépkocsi fegyveressel fedezetként mögöttük, elindult Pécsett az A/1-es laktanya felé kb. Pécsvárad vonaláig, hogy nem messze az objektumtól elébe menjenek a Pécs felé vonuló szovjet csapatoknak, akiknek a parancs értelmében fel kellett számolniuk a forradalmi gócokat és a várost elfoglalniuk "bármi áron". Ezt a "bármi áron"-t szerették volna megelőzni. A lényeg az volt, hogy békésen megállapodjanak a szovjet féllel, ideiglenesen feltartóztatva őket, amíg a városban Csikor Kálmán, a Forradalmi Katonai Tanács vezetője vissza nem vonja az egyetemi és fegyverben levő más zászlóaljakat.

Több mint félóra várakozás után megjelent a szovjet tankok előtt haladó első parancsnoki autó, amelyből Bojcov katonai parancsnok megbízottja szállt ki. Megkezdték a tolmács segítségével a tárgyalásokat. Megállapodtak abban, hogy a nyugalom, rend fenntartása és a vérontás elkerülése végett november 3-án éjszaka nem vonultak be a tankok Pécs városába, hanem Pécsvárad térségében várakoztak. Az éjszakát a forradalmárok rendelkezésére bocsátották, hogy tegyenek meg minden intézkedést annak érdekében, hogy Pécsen a szovjet tankok bevonulása után ne legyen fegyveres ellenállás. Mire a küldöttség visszaért a városba, Csikor Kálmánéknak a csapatok nagy részét sikerült visszavonniuk. Ekkor, 1956. november 3-a éjjelén vonultak fel a Mecsekbe az első csoportok. November 4-én hajnalban pedig a szovjet tankok elfoglalták a várost. Akik kitartottak a forradalom mellett, tovább harcoltak, azok követték társaikat a Mecsekbe.

Zömében november 4-én és 5-én összegyűlt körülbelül 3000 és 4000 fő a Mecsek erdeiben. Kis csapatokban, csoportokban, szakaszokban, rajokban mozogtak. "Láthatatlanok" voltak, mert jól lehetett rejtőzködni az erdőkben, nagyon jó terepismerettel rendelkeztek a szovjet katonákkal ellentétben és mindenkit csak becenevükön, keresztnevükön ismertek, amely anonimitás a későbbiekben, a megtorlások, vizsgálatok idején sok embernek jól jött.

A megalakult csoportok a Mecsekben szétszóródva "akcióztak", nem mindig, sőt véletlenszerűen tudtak egymás létezéséről. Tudunk "Csigalépcső”, "Üdülő Szálló”, "Tettye”, "Kőbánya”, "Perem” nevű csoportokról, amelyek azokról az objektumokról kapták neveiket, ahol a csoport szállás és táborhelye volt egy ideig. A csoportokon belül szakaszok alakultak, mint amilyen Vágotpusztán is szerveződött. Itt szakaszokat alakítottak, melyeket a szakaszvezetők kereszt -, vagy becenevén hívtak. Ilyen volt az "Ottó” szakasz, élén Málics Ottóval, aki november 14-én a pécsváradi rendőrőrsnél történt incidens során fejlövést kapott, melybe később belehalt. Az "Ottó” szakasz, vagy "különleges szakasz” 3 rajra bomlott, melynek az egyik vezetője Seregély Ferenc, aki ott volt a pécsváradi összecsapáskor is, és akit 6 évi börtönre ítéltek 1957 februárjában. A "László” vagy "Laci” szakasz, vezetője Sima László volt, aki később 12 év börtönbüntetést kapott. Létezett még a "Jozsó” szakasz, a "Sándor” szakasz, a "Béla” szakasz, melynek vezetője Kubicza János "Béla” volt (egyben ő volt a "Gazda helyettese is). Volt még a "Karcsi” szakasz, parancsnokává Híres Károlyt választották, aki később 15 év börtönt kapott a mecseki ellenállásért. A tanúkihallgatási jegyzőkönyvekben még az "Angyal” szakaszt is megnevezték.

A mecseki láthatatlanok történetében az első időszak 1956. november 4 – november 7. közötti intervallum. Ekkor voltak a legnagyobb létszámmal a csoportok fenn a Mecsekben és hatékony partizánharcmodorban ellenálltak a szovjet fölénnyel szemben. November 7-én kerültek a csoportok szovjet össztűz alá, mely után csoportok bomlottak fel, és/vagy csatlakoztak más csoportokhoz. A szovjet csapatok majdnem pontosan tudták a láthatatlan csoportok elhelyezkedését, mivel egy-két véletlen esettől eltekintve pontosan aknatűz alá vették a csoportok objektumait.

November 7-e után kb. 600-800 fő maradt fenn a Mecseken és új táborhely(ek) után néztek. Fontos esemény volt a november 14-i pécsváradi rendőrőrs előtt történt összecsapás a láthatatlanok és a rendőrök között, melynek során egy rendőr meghalt, 4 megsebesült, az "Ottó” szakasz vezetője pedig halálos fejlövést kapott. Az itt történtek máig sem világosak és nem tisztázódtak. November 7 és 14. között a legnagyobb csoport, Dr. Horváth Géza a "Gazda” vezetésével Vágotpusztán állomásozott és innen indultak élelmiszer és hírek beszerzésére kisebb szakaszokban és rajokban. (Vágotpusztáról indultak a pécsváradi rendőrőrs felé is.) Innen november 14-én a Láthatatlanoknak tovább kellett menniük Óbánya felé a szovjet csapatok közeledése miatt.

November 14-e után egyre többen szakadtak le a csoportoktól, mentek a somogyi erdőségekbe, Jugoszlávia felé, vagy rosszabb esetben hazamentek. A rosszra fordult időjárás, a rossz ellátás és tisztálkodási körülmények – sokan tüdőgyulladást és más megfázásos betegséget kaptak. Kubicza Jánosék a megmaradt emberekkel november 21-én Szilaspusztán határozták el, hogy elhagyják az országot Jugoszlávia felé. A jugoszláviai táborban (Gerovó) értesültek arról, hogy a Kelet-Mecsekben, Véménd község közelében, Üveghuta területén is működött egy kisebb szabadságharcos csoport, kb. 50-60 fővel.

Több láthatatlant a szovjet katonák tartóztattak le és átadták őket a magyar hatóságoknak. A többi mecseki felderítését, felkutatását és letartóztatását pedig a magyar rendőrség nyomozói hajtották végre 1956 decemberében. 1957. január-februárjában megkezdődtek a kihallgatások és az első tárgyalások. Nagy József és társainak pere (Seregély Ferenc, Kiss Béla) 1957. február 6-án zajlott. A dr. Kertész Endre és társai, akik szintén a láthatatlan honvédek között harcoltak a Mecsekben, ez a tény a nyomozat során nem derült ki, ezért a perükben sem szerepelt (1957. július 20).

Dicső László is fenn volt a Mecseken, ahonnan ő november 10-e körül "visszaszivárgott", de ezt az ő esetében nem tudták a tárgyaláson felróni neki, így ő is "láthatatlan” maradt ebből a szempontból. Az ún. pécsi katonatisztek pere, Csikor Kálmán és társai tárgyalása 1957 decemberében kezdődött. A 19 vádlott közül többen bizonyítottan kint voltak a Mecseken vagy támogatták a láthatatlanokat. Csikor Kálmán 12 évet kapott.

A "láthatatlanok” maradéka 1957 február - márciusában újra "gyülekezett” - MUK, vagyis Márciusban Újra Kezdjük volt a jelszavuk - mely szervezkedést 1957. március 14-én a Hatóság lefülelt és tagjait letartóztatták. A tárgyalást 1957. május 3-án nyitották meg, amelyben 23 vádlottból 10 fő fiatalkorúként szerepelt és ítélték el 10 és 1 év közötti börtönbüntetésre. Az első rendű vádlott, Petrus József halálbüntetést kapott cselekedetéért.

Végezetül dr. Domján Mihály (a dr. Kertész Endre és társai per II. rendű vádlottja, szintén részt vett a mecseki harcokban) szavaival zárom ezt a rövid összefoglalót a mecseki láthatatlanokra emlékezve: " A Mecseken is, csak azt az irtózatos tankágyúk tűzcsapását nem tudom elfelejteni. Nem tudom elfelejteni a gyertyánfa ágain fityegő felcsavarodott emberi beleket, ruhafoszlányokat, közöttük a véres melltartót is. Nem tudom elfelejteni azt a puhát, amire ráléptem a Misinatető alatti erdő avarjába göngyölve, egy emberi kézfej volt, annak ujján karikagyűrű. Dr. Beőthy Konrád orvosprofesszor bonctermében fekvő fiatalemberek hulláit megcsonkítva, s az egyiknek a kezét dróttal összekötözve, amin az a húsba vágott. ...